A nyugati orvostudomány folyamatosan versenyt fut az idővel. Általában akkor vesznek észre egy betegséget, amikor az már komolyabb panaszokat okoz. Pedig egy betegség súlyossága, és az, hogy a lefolyása során mennyire rontja az ember életminőségét, nagyban függ az eltelt időtől. Egy korán észrevett elváltozás, sokkal kíméletesebben és gyorsabban kezelhető célzottan, mint egy szerteágazó, több szervet érintő és elhatalmasodott betegség.
Ezért mi az Energy Wave Systemnél azért és azon dolgozunk, hogy a megelőzés egyre több embernek legyen annyira fontos, mint nekünk.
Mert az orvostudomány jövője a megelőzés!

A megelőzés innovatív formába költözött: EWS 3D NLS készülék
A biofizikai készülékünkkel gyorsan, fájdalommentesen és igen részletesen felmérhető a teljes emberi test aktuális energetikai állapota. Ezután a megfelelő következtetéseket levonva, felismerve az egyes betegségek kockázatát és kialakulásának okát, már célzottan, a betegséget „megértve”, hatékonyabban tudunk kezelést (akár orvosi kezelést) javasolni.
Mire képes még az EWS 3D NLS készülék?
- a különféle baktériumok, vírusok, gombák, paraziták és egysejtűek jelenlétének feltérképezésére, valamint annak kimutatására, hogy ezek a kórokozók aktívak-e a szervezetben
- a segítségével személyre szabott információs szerek elkészítésére (ezek a homeopátiás szerekhez hasonlóan működnek) is van mód, valamint az információs medicinából ismert frekvenciakiegyenlítő kezelést –metaterápiát– is végezhetünk vele.
- a homeosztázis lehetséges rendellenességeinek előrejelzésére, illetve az egyes kórfolyamatok időbeli lefolyásának jellemzésére, valamint a vizsgált személy számára legmegfelelőbb étrend és táplálékkiegészítő rezgésmintájának azonosítására
- a kiválasztott készítmények hatékonyságát előre lemérhetjük a segítségével, méghozzá a vegetatív reakciók vizsgálatával (vegeto-teszt)
- az „elektronikus gyógyszertár”, vagyis a referencia információs modul több mint 10 ezer spektrogramot (rezgésmintát) tartalmaz. Ez lehetővé teszi a személyre szóló, egyénileg leghatékonyabban és legeredményesebben működő információs szer kiválasztását és azonnali elkészítését.
Az EWS 3D NLS készülék emellett még számos területen bizonyított már, de talán ezek azok a képességek, amelyek a legpozitívabb változást hozhatják egy ember életminőségében.
Az EWS 3D NLS működése:
(vigyázat, szakmai szöveg következik)
- A medulla oblongata (nyúltagy) szerkezetében található szabályozó pontok visszatükrözik a szervezetben végbemenő alapvető vegetatív folyamatokat. Az agy vegetatív szerkezetének elektromos aktivitása közvetlenül nem mérhető, ezért ezeket az agyi képleteket hanggal, elektromágneses rezgésekkel (a fejhallgatóban elhelyezett binaurális szenzorok által generált), valamint vizuális stimuláló hatással aktiváljuk.
- A binaurális szenzorok pontos információt „vesznek le” a vizsgált személy szervezetéről, valamint érzékelik a bal és a jobb agyfélteke változó aktivitását. Az így nyert információkon alapuló vizsgálati módszert kvantumentrópiás biofizikai vizsgálatnak vagy non-linear energo-információs tesztelésnek (NLS) nevezzük.
- Az agyból érkező jeleket (a trigger szenzorok segítségével) a rendszer detektálja, majd felerősíti, és digitális kóddá alakítja át, így már alkalmassá válik arra, hogy információ formájában bejuttassuk a számítógépbe, és a vizsgált szerv virtuális anatómiai ábráján megfelelő színes szimbólumokkal jelezzük a vizsgálat menetét.

Hatpontos értékelés a legpontosabb eredményért
A különböző szervek mintáján végzett vizsgálatok során, az állapotot hatpontos skálán értékeljük, ahol minden szint megfelel egy bizonyos fokú entrópiának, ami a szerkezeti rendezetlenség fokát, és az energiazavar felhalmozódásának mértékét jelenti.
A könnyebb értékelés érdekében, minden egyes szint egy geometriai alakzattal és színnel van jelölve. Ezek a szervezet egészségi állapotát, pontosabban a működési stressz különböző fokozatait tükrözik, valamint utalnak a kifejezett patológiai, vagyis kóros elváltozásokra is.
Az energetikai vizsgálat hatékonyságát hatalmas adatbázis segíti
A gyorsteszt következő szakasza az energetikai vizsgálatot foglalja magába. Ennek alapja az, hogy a számítógép memóriájában tárolt különböző rezgésmintákat, az úgynevezett etalon folyamatokat, a program összehasonlítja a vizsgált személytől frissen „vett” aktuális információkkal.
A szoftver lehetővé teszi, hogy az energetikai diagnózist különböző módokon közelítsük meg: variancia-analízissel, entrópia-analízissel, multivariáns vagy lineáris analízissel, valamint grafikus ábrázolással (a betegségek virtuális modelljeinek grafikus ábrázolását a program összeveti azokkal az adatokkal, amelyeket a vizsgált személyről „vett le”).
A vizsgálat komplex rendszerben világítja át a szervezetet
A program nemcsak az egész testet képes anatómiai és szövettani szinten elemezni, hanem arra is módot ad, hogy minden egyes szerv egyéni metszeteit, valamint a közöttük fennálló kölcsönhatást vizsgáljuk.
Minél közelebb van a vizsgált személytől származó információ a betegség virtuális modelljéhez, annál nagyobb az eredmények pontossága és megbízhatósága.
Figyelembe véve, hogy a 6-féle szimbólum közül, amelyeket a program használ, 4 valamilyen működési állapotot jelez, kimondhatjuk: a készülék lehetővé teszi, hogy a patológiai folyamatok kialakulásának már a kezdeti stádiumait is felfedezhessük.
Az állapotfelmérés abban is segít, hogy mi segít
Az állapotfelmérés (gyorsteszt) következő szakaszában a program segítségével a különféle készítmények (allopátiás, homeopátiás szerek, táplálékkiegészítők, gyógynövények) rezgésképei közül választhatunk.
A program megadja, hogy az adatbázisban szereplő szerek közül melyek lehetnek a legalkalmasabbak az adott szerv állapotának a javítására.

Ezt mégis hogyan?
A legmodernebb technikával felszerelt készülék, a szoftverében több ezer készítmény adatait tárolja, viszont a magneto-optikai kamrájának (külső vegeto-teszt) köszönhetően, te is bármilyen más készítmény rezgéseit letesztelheted. A biofizikai NLS módszer segítségével elkészíthetők az úgynevezett spektronozódák, amelyek az adott készítmény rezgésképét tartalmazzák, és információs szinten képesek hatni az érintett szervre.
A hatalmas mennyiségű tárolt statisztika megkönnyíti az információk feldolgozását
A programban hatalmas mennyiségű statisztikai adat áll rendelkezésre az egyes betegségek különböző nozológiai formáinak megoszlását illetően, az egyes korcsoportok, illetve nemek szerint. Ez lehetővé teszi, hogy az alapvetően fontos információkat abban az esetben is képesek legyünk kinyerni és feldolgozni, ha az adott betegnek csupán a nemét és az életkorát ismerjük.
A hardver-szoftver egységet az akadémiai (nyugati), az alternatív és a hagyományos keleti, illetve kínai orvoslás művelői egyaránt eredményesen használhatják.
Hol alkalmazható a készülék?
Nagyon nagy előnye a készüléknek, hogy otthoni felhasználásra (is) készült. Emellett szépségszalonokban, fitnesstermekben olyan plusz értéket ad, amelyet az oda látogatók értékelni fognak. A wellness központok és a különböző életminőséget vagy egészséget javító intézményekben már most is előszeretettel alkalmazzák az EWS 3D NLS készülékünket.
Az EWS 3D NLS készülék lehetséges alkalmazási területei:
- a vizsgált személy biofizikai állapotának felmérése
- a homeosztázis multivariációs elemzése
- egyes rendszerek és szervek szerinti bontásban
- a szervezetben végbemenő működési és állapotbeli változások biofizikai értékelése
- a lehetséges betegségek kockázatának előrejelzése (prognózisa) egyéves, illetve ötéves időtávlatban
- értékeli a mikroflóra biológiai aktivitását
- kimutatja a lehetséges kórfolyamatok, betegségek, illetve kórokozók (vírusok, baktériumok stb.) energetikai jelenlétét és azok aktivitását
- non-invazív elemzés révén képet adhat a vér instabil biokémiai állapotáról
- az allergének, kémiai vagy egyéb eredetű szennyező anyagok spektrogramjait tartalmazza
- azonosítja a szervezetet érő energetikai-információs terhelést (geopatikus sugárzás, elektroszmog, számító gép, mobiltelefon stb.)
- lehetőséget kínál az egyéni kezelési eljárás meghatározására, valamint a személyre szóló, leghatékonyabb elektronikus, illetve „információs szer”, vagyis spektronozóda kiválasztására, illetve elkészítésére
- lehetőséget nyújt az adatbázisban nem szereplő, más cégek készítményeinek a rezgésmintáinak bevitelére, eltárolására és az adott termék lehetséges hatásának elemzésére
Legyél Te a következő!
Amennyiben a szakmai szöveg láttán kérdések merültek fel benned, esetleg vannak részek, amelyek nem teljesen egyértelműek, bátran keress meg minket az elérhetőségeink egyikén.